NAJSEBVA: VÉRTŐL ÁZOTTAN

Követhetetlenül felpörgött cselekmények láncolata vezetett ahhoz a szörnyű tragédiához, mely 1911. február 5.-én történt.. Elszenvedője Kittenberger fegyverhordozója, Najsebva volt. Kittenberger afrikai pályafutása alatt még egy esetben történt hasonló szerencsétlenség, mely hét évvel ezelőtt pont Ővele történt meg. Ez esetben valószínűleg puskája mondta fel a szolgálatot, míg jelen esetben, biztos, hogy emberi mulasztás okozta a tragédiát. Eme mulasztást pedig pont Kittenberger követte el!

Az oroszlánvadászat veszélyes mesterség, és ha az egymást követő cselekmények sorozatába hibás elem csúszik, csak nehezen kerülhető el a végzetes találkozás. Ez történt 1911. február 5.-én is, melynek történetét Kittenberger naplója meséli el:

1911. február 5.

"Irtózatos nap volt a mai! Reggel a zebrákhoz mentem. Az elsőt egy vén oroszlán elhúzta. No ezzel végzek gondolám. Este lesre készültem. - Tovább menve a 2.-ik számú zebránál egy csomó oroszlánt mutatott kukkerem. Megkerültem őket, s közelebbről szemügyre véve őket láttam, hogy egy óriási fekete sörényes hím, egy más h. és azonkívül 9-10 más oroszlán lebzsel a zebra körül. Mikor oda értem az egész banda megugrott; utánok. Itt-ott megvillanik egy-egy oroszlán árnya, de úgy el is tűnik az erdőben, és a sásosban. - Songoru meglök! Előttem, kb. 70 lépésre egy vén n. o. morog rám; csak fejét és csapkodó farka bojtját láttam. Puskám szól, golyót fejében kapta, s összehullt, mint egy rongy. - Marsch-marsch-ban a többi után. - Makore másik ágába igyekezett egy pár o. A hím megállt és kb. 400 lépésről beléje küldött golyó tűzben fordította fel. - Feléje rohantam. De újra erőre kapván - hátsó részét maga után húzta - beváltott a sűrűbe. Anélkül azonban, hogy láttam volna; s így lövést tehettem volna rá. - A lövés helyére érve M. túloldalán újra megpillantok egy oroszlánt; ez is tűzben esett össze; felakart emelkedni, de a második lövés végzett vele. Mire újból oda nézek megint egy oroszlán (n) morog ott, hol az előbbi összerogyott. Azt hittem, hogy az utolsó kapott lábra. Ez is kapott egy lövést, mire felforgott, de aztán újra nekiiramodott, ekkor az első lábát zúzta széjjel golyóm. Erre leült, itt szügyébe repült egy golyó, támadni próbált - töltény a ----- (? szerk.) szorult - de aztán törött lábbal eliramodott. - Széjjel tekintettem a lelőtteken, mind a 2 lelőtt vén n. A harmadik n-t követtem aztán; alig 100 lépésre egy fa alatt hevert, hol megkapta a kegyelemlövéseket. Megvolt tehát a 3-ik is. - Nemsokára azután megjöttek táboromból az emberim is, köztük a szerencsétlen Najsebva is. - A hímet kerestük; én a túloldalon álltam fel. - Embereim dobálására mérges morgás hallatszott egy mályvásból. Embereim nem szaladtak szerte, hanem Magambó vezetésével ordítva helyt álltak. Meggondolatlanul nem parancsoltam őket vissza. Meg is lett a következménye. Egy n. o. morogva kivetette magát a sűrűből és oly szerencsétlenül, hogy csak egy nagyon rossz lövést adhattam le rá. Másik pillanatban már utol is ért egy embert, 2 hátsó lábára állva lerántotta a szerencsétlent. - Lőni lehetetlen volt! Oda rohantam bevetettem magam Makorében, hol a víz nyakig ért. De mikor a partot értem az o. eltűnt. Egy vérben tántorogva fölállott Najsebva. - Rémséges sebei vannak. Bal láb széjjelmarcangolva, balkarja, válla, feje sebekkel tele. - Bekötöttem, de magamról tudom, hogy mik az oroszlánok által ütött sebek. - Holnap Utegibe megy."

Érdekesség, hogy Kittenberger ezt a történetet első könyvében némiképp átdolgozva teszi közzé. A történet kulcsfontosságú információját, - miszerint az embereket nem parancsolta vissza, s ennek meg is lett a következménye, kvázi ő a felelős a történtekért - valamilyen okból ellenkező előjelűvé változtatta: " .... Mikor a morgást hallottam, azonnal szóltam az embereimnek, hogy hagyják el a kődobálást és vonuljanak vissza..."

Könyvében Najsebva felépülésének részleteiről már nem ír. Naplójából viszont kiderül, nem igazán hisz felgyógyulásában:

1911. február 6.

"...Szegény Najsebva türelemmel és hihetetlen nyugalommal tűrte óriási sebeinek fájdalmát. Még egyszer átkötöttem, aztán hordágyon Utegi felé indítottam. Nem fogja elérni Utegit. Ez az én véleményem; bár rosszul számítanék és egészséggel térne vissza. De sajnos nem hiszem azt."

1911. február 7.  

"...Szegény Najsebva holnap alighanem felveszi a néhai nevet..."

1911. február 10.  

"...Második kellemetlenség - resp. több annál - hogy Najsebva még nem ment át a Marán (? szerk.). Mint hallottam sebei már bűzösek. Azt hiszem ma már meg is szabadult kínjaitól..."

1911. február 22.  

"...Itt volt dr. Breuer is, ki megvizsgált és azt újságolta, hogy Najsebva túl van minden bajon..."

Bukenge, március 28.  

"½ 10 kor Utegibe voltam. - Najsebva jól van, de még 1 hónap kell a felgyógyulásához..."

1911. június 22.  

"...Najsebva már kikerült, engem meg ugyancsak elővett a láz. (Chinin)"

Június 17.-i bejegyzésében Najsebva már újra dolgozik. Későbbi bejegyzéseiben párszor említi még, s valószínűleg 1912 februárjában - mikor élőállat gyűjteményével elindul Európa felé - végleg búcsút int neki.

/Najsebváról - második - A megváltozott Afrika c. könyvében részletesen megemlékezik/