Különös hasonlóság!

A fenti cím apropója, az a két írás, melyet alább olvashatnak. Az elsőt én írtam 2019 március 6.-án, melyben Kittenberger fejével próbáltam gondolkodni és azonosulni azzal a mélységes elkeseredéssel, mely állatbefogó munkáját naplóbejegyzései alapján láttatták velem.

Az alatta lévő írás valóban Kittenberger naplójából való, melyet csak  írásomat követően hetek múlva fedeztem fel. 

Különös hasonlóság...    

Nem hagy aludni a tomboló a vihar. Irtózatos dübörgéssel csapkodnak a villámok, nappali fényességet varázsolva hálómba, hol az izzó viharlámpa körül még most is ezrével döngenek az éjszaka zenebohócai a moquitók.Rongyos sátramat tépi-szaggatja az orkán és mégis bennem összemosódva a hangok és fények, gondolataim kanyargós labirintusába merülve elbóbiskolok.

Európában járok, a rég elfelejtett hazában, mely már oly messzinek tűnik;visszajutok-e valaha?

Manapság itt csak halál jár. Megbízatásomat nem hiszem, hogy tartani tudom, az eredménytelenség felőrli idegeimet. Rémálmok gyötörnek, s ha nagy nehezen el is tudok aludni a legkisebb neszre felriadok.

Három évtized minden eredmény nélkül! Lehet, végső elkeseredésemben mondom ezt, de a naponta kínzó, gyötrő kudarc nem is mondathat velem mást. Azt megfogadom, hogy soha többé nem leszek ilyenre kapható. Ha valaha lesz még "többé" ... egyáltalán.

Felriadok. Úgy nézem egy fene ménkü a jimelák melletti fába vágott. Négereim, szaladnak, szorgosan oltják a tüzet; mindegy a jimelák is mind betegek.

Állok tanyám ragacsos, sáros földjén, szememben ég az izzó fa lángja, távolban hiénák röhögnek....

Kittenberger napló bejegyzése - 1911 május 2.

"Csúnya, szomorú idő van. Koromsötét, csak a cikázó villámok nyújtanak fényt. Furcsán érzetem magamat dél óta, éjjel sincs álmom, bánt az állatfogás ügye, mely bizony kevés - vagy mondjuk - semmi reményt se nyújt."