LÁNG ÉS JÉG

ASCHA: L Á N G  ÉS  J É G

Táborba való kerülését egyelőre homály fedi. Nem tudom származását, s hogy ki is volt valójában, tény azonban, hogy 1911 telétől Kittenberger minden-napjainak meghatározó személye volt. Ő Ascha a fekete asszony, ki fény és árny volt egyszerre, kinek jelenléte bizonyos, hogy nagy érzelmi hatásokat váltott ki az akkor 30 éves Kittenbergerben. Túl sokáig volt egyedül, ahhoz hogy ezt a kapcsolatot visszautasítsa.

"Ma éjjel az új házba kellett átköltöznöm, mert vacsora alatt egy kígyó - alighanem Haja naja -vadászgatott házamban. Ascha félt, hát átmentem."

De mért is kellett volna így tennie, hisz még fiatal volt, tele álmokkal és problémákkal, sikerekkel és még több kudarccal és nem volt elkötelezve senkihez sem a végtelenül messzinek tűnő Európában.

Tűz és víz volt egyszerre ez az asszony. Szókimondó, energikus, és nyers modora, sokszor ütközőpont volt. A állatbefogó munkájában sok-sok kudarcot megélő, gyakran fáradékony, idegileg igen labilis Kittenberger sem igazán tudta hogyan kezelje ezt a kapcsolatot.

"Minden napnak megvan a maga kellemetlensége. ...Aschával összevesztem, el is ment. Büszkeség ide - büszkeség oda, de visszahívtam és rábeszéltem, hogy maradjon. Szemtelensége dacára megszoktam ezt a fekete asszonyt"

"Levélíró és napot lopó nap. - Embereim azonban 7 db állatot fogtak, és pedig: 2 Neophron monachust, 4 ugró nyulat és egy thomi bakot. A thomi bak biztosan elpusztul, az ugró nyulak meg majdnem biztosan felveszik a néhai nevet. - Ascha ma is okoskodott; talán még is jobb lesz elzavarni."

Kettejük kapcsolata tehát koránt sem volt felhőtlen. Egymás iránti érzelmi hozzáállásuk is csak egyik oldalról ismert; hogy Ascha miképpen vélekedett önmagukról és mi az ami Kittenberger mellett tarthatta azt nem tudjuk. Erről Kittenberger nem ír. Aschával kapcsolatos bejegyzéseiben azonban megjelenik egy olyan emberi hozzáállás mely világosan rámutat két ember kapcsolatának mélységére, ez pedig a másik iránti aggodalom.

"Ma is itt maradtam. De talán jobb is, mert Ascha nagyon beteg lett. Óriási láza van ... Bizony furcsán okoskodik nagyon"

következő napon:

"Rossz éjjelem volt nagyon. Ascha egész éjjel siránkozott, jajgatott, hogy egy percre sem tudtam elaludni. Szegény! Csak tudnám, hogy mi a baja??! Ma megint oly rosszul van mint tegnap."

következő napon:

"Ma sem sokat aludhattam Ascha jajgatása miatt. Persze ez - t. i. a nem alvás - nem sokat tesz, baj azonban az, hogy én már a legrosszabb eshetőséget sejtem. Szegény, szegény Ascha! - Mája helyén és alatt érez irtózatos kínokat, melyek roham - szerűen fogják őt el. Mi baja lehet?! Szegény talán érezte sorsát, mert most egyre hazájáról álmodozott, hazája dalait dúdolgatta egyre magában. - Estefelé Ascha. mégis csak jobban lett; azt hiszem, hogy már nem kell nagyobb bajtól tartani. - Pagazikkal köteleket gyártattam, magam meg a sambába fabráltam. Dolgozni semmi kedvem sem volt. (Chinin)"

Ascha lángolt és jégszikrákat szórt egyszerre, menedéket és asszonytársat adva a fiatal Kálmánnak. Ez a kapcsolat azonban - bár szeretnénk hinni - nem egy ifj. Johann Strauss által megkomponált szerelmi kettős. Nagyon nem az. Ascha a néger nők számára elrendeltetett sorsot éli meg Kálmán mellett. Tűri, és elviseli az asszonysorsnak "kijáró" férfiúi próbatételeket.

"Utolsó napja e peches hónapnak (t.i. március szerk.). De olyan is az... Este mégis eljött Kitambára. Ezzel kapcsolatban Ascha megint okoskodott, reggel a komédiát folytatta, annyira, hogy ... elvertem őt. Nos aztán (tárgyalások? szerk.) és végre mégis velem tartott..."

1911. VII. 12. 

"Semmi, csak kellemetlenségek . - Matikó eljött tehenekkel és emberekkel. - Ascha éjjel kikapott."

Mi tartotta mégis Kálmán mellett? A vonzalom vagy a rideg, nyers parancs.?Egyre megy. Kettejük kapcsolata, mély barázdaként égette bele magát Kálmán meggyötört lelkébe. Távozásával mély, igen mély űrt hagyott maga után.

1911. aug. 31.

"Dél felé jár az idő. Már reggel akartam naplót írni, mint mindig, ha valami nagyobb fajta ostobaság történik. .... Múlt év augusztus hava de más volt mint az idei! Akkor életre kezdtem ébredni, most egyre-másra érnek a csapások és pedig olyan súlyosan, hogy azt kiheverni nem fogom tudni. E hónapban pusztult el reménységünk a kis zsiráf. Egy -két más állat megszökött vagy elpusztult. És így tovább.

Ma méltó befejezést nyert ez a hónap! Nyugtalan, kínzó álmok éjszakámat nagyon megrontották. Hajnalban tovább maradtam az ágyban, mint kellett volna. Mikor kibújtam a mosqutitó háló alól, egész üresnek találtam a campet...... Menda néger hanyagsága miatt a tegnapelőtt fogott kis jimela megszökött. Persze az egész had utána rohant, ahelyett, hogy nyugodtan tovább engedték volna, s ha már megállt, könnyű munka lett volna hurokkal megfogni.....

..... már régóta észre vettem, hogy a beteg "nagy fejű" gazella bal szeme beteg. Hívtam Aschát, hogy erre figyelmeztessem, de ő mint rendesen most is morogva jött ide. - Gazella szeme úgy láttam hályog beteg s ezért szabadságot adtam neki. Madisi azonban a nyak szíjat rajta hagyta. Kis gazellánk azonban nem rohant tova, hanem könnyűszerrel engedte magát megfogni és így megszabadítottuk szíjaitól. Megint megesett a szívem a gazella ragaszkodásán, s meghagytam, hogy továbbra is adjanak neki tejet.

Itt Ascha szemtelensége annyira ment, hogy kiadtam neki az utat. ... Sokáig üres lesz a házam nagyon, mert megszoktam a fekete asszonyt, ki mégis több értelmet - és talán érzést is - tanúsított, mint a többi néger.

Utána megint egy tragikomédia...... Reggel Magombe egy sakált fogott. Ezt és a még megmaradt másik 2 sakált egy dorong-ketrecbe próbáltuk tenni. Itt aztán az történt, hogy egy óriási (t.i. aránylag) Canis adustus kivevésénél, Magombe karjába harapott a dühös sakál és pedig oly erővel, hogy 3-an sem bírtuk az állat állkapcsát széjjelhúzni. Már kivettem késemet, hogy leszúrom, de Magombe rám szólt, hogy hagyjam. Végre sikerült az. - Gyorsan szemügyre vettem és kimostam Magombe sebeit. Hála! Magombe rhinocerosz bőrének a sebek nem mélyek............ Még csak dél van! Mit kell még e nap folyamán ide firkantanom. - ...................................... A "nagy fejű" bár teljesen szabad, nem hagyta el a camp közelségét itt hever. Úgy látszik a szabadság fáj neki, jobban szeretne a többiekkel a bómájukban legelészni. - Mikor Ascha elindult "nagyfejű" nagy vígan - bár sántikálva - körül ugrándozta és követte sokáig. Alig tudták tőle elzavarni... ....... Sokáig, nagyon sokáig üres, tarthatatlanul üres lesz a camp. De jó lenne, ha én is elmehetnék innen! Kár volt, nagy kár volt az állatfogó dologban belekeverednem. ..... Este Kandt könyvét lapozgatva, egy kicsit megnyugodott a felzaklatott lelkiállapot."

Nem hívta vissza.

Ascha sokáig, nagyon sokáig eltűnik, vagy mi nem tudhatunk róla...?

Csak utolsó naplójának utolsó lapjain - búcsúzáskor - kerül elő újból.

A búcsú azonban fájdalom, akár rosszat akár jót hagyunk magunk mögött. A bennünk maradt emlékszikrák okozta mély sebek begyógyulhatnak, de a hegek örökké megmaradnak...

"Rufidji fedélzetén, 1912 ápr. 24-én.

Végre útban volnék Európa felé. Örülni nem tudok bizony az egész dolognak. Óriási veszteségek eddig is, hát még ezután, bár már alig van menteni valóm. - Mennyi kellemetlenségem volt az úton? Mennyi bajt okozott a tapasztalat hiány? Soha ily dologra nem leszek kapható!

Igazán sajnálom, hogy Aschától nem búcsúztam el, szerettem volna egy két szóval többet mondani neki mint más feketének. Bántotta is az őt, mert nem szólt egy szót sem, hanem csendesen sírdogált..."